Sok vers fog idekerülni, ha szereted olvassad!?

 

"Az igazi szerelem ellenáll a távolságnak!"

 

 

Elfogadlak

Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

Szóba sem álltam az idővel,
most alkuszom vele; hiába érzem,
hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett,
neveli suta magzatát,
lebeg az együgyű reménység,
hogy te meg én, s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szivünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...

Ó, talány, ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár, mikor mosolyogsz,
jó mezőn futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét a folyó,
úgy lesi beszéded. Téged szeretlek?
Téged, vagy a mindenséget?

A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Mily zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis repülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás, vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.
(Szabó Magda)

 

 

Mondd újra (A portugál szonettekből)

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(Elizabeth Barrett-Browning)

 

Érezlek erősen

 

Tested nekem egy üzenet
Mit elég volt egyszer küldened.
Megérkezett hozzám e kép
Azóta perzsel, szívemben ég.

Lángja felcsap izzik a tér,
Terjed a tűz, forró a vér.
Látom arcodat, testedet
És érzem elégni lelkemet.

Elporladt minden belőlem,
Teljesen kihunyt a tűz,
De az érzés még ott lebeg,
Újra csak hozzád űz.

Újjászületni belőled
Ez maga a csoda.

Remélem ez a körforgás

Nem ér véget soha.
(Kaprinyák Attila

 

 

Scheffer János:
Amikor szemeidbe nézek...

Amikor szemeidbe nézek, tekinteted örökre megragad,
Csillagfények gyúlnak egy néma pillantás alatt.
Szemed csillogása többet mond ezernyi szónál,
Tudom mit akarsz mondani, mielőtt még szólnál.

Amikor szemeidbe nézek, látom a jövőt,
A múltat, a jelent és az elkövetkezendőt,
A fájdalmat, a szenvedést és vágyat a jobbra,
A reményt, az örömet, mit a szebb jövő hozna.

Amikor szemeidbe nézek, társamat látom,
Hűséges, kitartó, gyönyörű, szerelmes párom,
Aki után ösztönösen, egyre jobban vágyom,
Ki betölti gondolataim és minden álmom.

Amikor szemeidbe nézek, hűséget látok,
Amely minden bajon, sötét nehézségen áthoz,
Ami két dobogó szív közt a legerősebb kapocs,
Mi reménytelenségből, kétségből is mindig visszahoz.

Amikor szemeidbe nézek, látom a vágyat,
Karjaid ölelésre, édes csókokra a szádat,
Érzem kezeid szorítását, halk sóhajtásod,
Szerelmedet, mikor fejemet a válladra hajtom.

Amikor szemeidbe nézek, minden más megáll,
A gondolat az értelem nemesen félreáll,
A vágy bennünket fogva tart, szerelem átölel,
Csak dobogó szívedet hallom a szívemhez közel!

 

 

Barta László:
Szerelem az időben

Mint a homokba rajzolt
archimedesi körök,
a szerelem törvénye
testünkben oly örök.
Titkát már görög
edények rajza rejti,
szemét, amint a férfi
a nőn ottfelejti,
s ahogy a nő karja
antik kőbe vésve
tárul örökös ölelésre.

Szerelem.
Ó, csillagéleted
hányszor gyúl újra létre
főnixporodból megint,
hányszor igézed még,
ki rád tekint?

Te bölcsek kövén törvényt hozol,
barbárok között ünnepet ülsz,
majd egyházadból kiátkozol,
s bánatok óceánjába merülsz.

Merre visz utad?

Csillagmiriádok hullnak nyomodban,
pénz, nyomor, vérfolyam ömlik zuhatagban,
utánad a lélek, mint Ikarosz
szárnyal egyre magasabban,
hogy aztán megtörten zuhanjon alá.

Hol talállak?

Kereslek már évezredek óta,
Tibet fennsíkjain varázsolva,
om mani padme hum,
keresd a titkot a lótuszvirágban,
a Tigristől az Eufráteszig
egyetlen ölelésben,
bölcsőben és temetésben,
vert hadak útján a holtak
megtört szemének üvegén,
elmúlást lehelő mocsár ölén.

Kereslek én!

Keresni foglak,
amíg egyetlen szerető
nő és férfi létezik ölelő,
s törékeny testükben
léted szerteárad,
míg nap holdra, s holdra nap,
s keringő bolygónk végleg kifárad,
e csillagideje tartó zuhanásban.